Április 15-én hivatalosan is kezdetét vette a 10. Színházi Olimpia. Vidnyánszky Attila, az eseménysorozat művészeti vezetője erről is beszélt a Mandinernek adott interjújában.
– Mintegy 58 ország 400 társulata érkezik hazánkba a Színházi Olimpia alkalmából. Az SZFE hallgatói, a Madách Projekt keretében, tucatnyi színiiskola hallgatóival fognak előadni egy-egy színt a Tragédiából. Milyen visszajelzések érkeztek a hallgatók részéről? Teherként vagy lehetőségként élik meg?
– Azt tudom mondani, hogy ekkora volumenű színházi esemény Magyarországon még nem volt. Most ez a világ legjelentősebb színházi eseménye ebben az évben, a résztvevő országok és társulatok száma magáért beszél. Mindenféle csodával, különlegességgel érkeznek a világ különböző pontjairól, ezt nem lehet nem lehetőségként megélni. Van egy nagyon szigorú rendje az egyetemnek. A próbák szentek, a vizsgákra való készülés az abszolút prioritást élvez. Pont erről próbálom győzködni a tanárokat, hogy kicsit úgy gondolják át ezt az elkövetkező három hónapot, hogy legyen a diákoknak ideje nézni, látni, tapasztalni, mesterkurzusokra eljönni, mert ilyen sűrítetten, ilyen koncentráltan nem fogják ezeket az élményeket átélni az elkövetkező években, évtizedben.
– A Nemzeti Színházban már történelme, szinte hagyománya van a Tragédia feldolgozásának, ön is többször színpadra állította. Honnan jött az ötlet, hogy a Tragédiát egy ilyen rendhagyó előadásban valósítsa meg? Milyen várakozásokkal áll az előadás előtt?
– Világviszonylatban a tíz legizgalmasabb szöveg közé sorolom a Tragédiát, és mindig elmondom, hogy rettentő mód büszkének kell lenni, hogy ezt egy magyar ember írta. Rendkívül inspiráló egy csoda, és ahányszor újra hozzá fordul az ember, annyiszor fedezi fel újra és talál benne izgalmat, és kicsit magát újraértelmezi minden egyes alkalommal. Huszti Péter rektorsága idején volt egy olyan Madách-ünneplés, amikor is meghívott több külföldi egyetemet, amelyek előadtak egy-egy részletet a saját nyelvükön a Tragédiából. Mi még akkor beregszászi diákként, a beregszászi csapattal is előadtuk a római színt. Ez úgy ott volt bennem, mint élmény. Akkor elkezdtem gondolkozni, hogyan lehetne ezt egy másik dimenzióba emelni. Jött is az ötlet, amin nem kellett sokat morfondírozni, hogy mi volna, ha az egyes színeket azon nemzetek diákjai adnák elő, amely nemzetekről szól.
Ez majdnem teljesen sikerül. Sajnos a prágai színt nem csehek fogják előadni, hanem románok és szerbek, de azon túl még az egyiptomi színre is jön egyiptomi iskola, és a bizánci színt meg törökök fogják előadni. Mintegy 200 diák, 160 külföldi diák, erre nem volt példa még Európában sem. Ez egy olyan találkozó lesz, ahol lehetőség nyílik barátokra találni azalatt a 12-13 nap alatt. Három napig megmutatjuk egymásnak, hogy mit készítettünk a Tragédiából az Eiffel-bázisban, és aztán kiköltözünk a Hajógyári-szigetre, és tíz nagyon kemény nap alatt összegyűrjük ezt valamivé. Ahol is a londoni színt úgy fogjuk előadni, hogy az összes nyelv jelen lesz.
Meglátjuk, mi sikeredik ki belőle, de maga a tény, hogy együtt leszünk, az messze túlmutat az előadáson. Egy olyan világban, amikor minden arról szól, hogy szakadunk és kapcsolatok romlanak meg, hidak robbannak föl, ötszázszoros erővel kell ragaszkodni a meglévőkhöz, és újak kialakításán kell munkálkodni, jelezve, hogy ez a normális élet.
– 1923-ban, Madách születésének 100. évfordulóján nagyszabású színházi ünnep volt, itthon és határon túl. Mit gondol, tud-e az idei megemlékezés, illetve az ezzel összefüggő MITEM és az Olimpia hasonló tömegeket megmozgatni, kulturális pezsgést előidézni?
– Azt tudom mondani, hogy mindent elkövetünk ennek érdekében. Már maga az az ötlet magával hozza a fellendülést. Hiszen kimozdulunk a Nemzeti Színházból, kimozdulunk Budapestről. A korábbi Olimpiákon nem volt ilyen szinten jellemző, hogy ennyire szétterítette az egész országra. Sőt azon ötlet alapján, hogy a magyar színházak meghívhatnak egy külföldi színházat bárhonnan a világból és egyet külhoni területekről, szinte minden külhoni területen működő színház valamilyen formán érintett. Tehát az egész magyar nyelvterület érintve van, és határozott szándékom volt, hogy az egész színházi élet keresztmetszete legyen jelen.
Egyrészt nemcsak prózai színház, hanem tánc, cirkuszművészet, bábművészet, másrészt pedig a Pajtaszínháztól, a falusi színjátszóktól kezdve az amatőrökön, diákokon át a legjelentősebb európai diákfesztiválig minden szegmense a színházcsinálóknak. A színházért szenvedélyesen rajongók nagy ünnep lesz ez, és így értelemszerűen a közönségre is kihat majd. Én bízom benne, hogy nagy ünnep lesz…
