Fotó: Biró István

Elmélkedés az értelmiség helyzetéről – A Prométheusz‘22 érkezik a Tháliába

A 10. Színházi Olimpia keretében június 20-án a Thália Színházba érkezik a Prométheusz‘22 című egyfelvonásos a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a SNT Drama Ljubljana és a Konstancai Állami Színház közreműködésében. Kali Ágnes és Tompa Gábor adaptációja Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című tragédiája nyomán a Nagyszínpadon lesz látható.

„A Prométheusz‘22 egy elmélkedés az értelmiségi helyzetéről a 21. században. A digitalizált és erőteljes manipulációs hatásnak kitett sajtóhálózatban és közösségi médiában az igazság túlontúl relativizálódott, és a tényellenőrzésre is hamar rásütik az álhír bélyegét. Egy szélsőségesen ideologizált és megosztott világban, ahol a párbeszéd már-már lehetetlenné vált, a viták extrém érzelmi megnyilvánulásokká silányulnak, a gyakran szélsőséges politikai eszméket valló kormányok szította gyűlöletbeszéd pedig a mindennapok részévé vált.

Ilyen körülmények között az értelmiségiek – tudósok, orvosok, művészek – szerepe nehezebbé, ám egyszersmind felelősségteljesebbé is válik; az ő osztályrészük a világ objektív szemlélete és a megszerzett tudás megosztása az emberekkel, akár az üldöztetés árán is, amint az Prométheusszal is történt a mitológiai időkben. Az előadás ironikus és józan megközelítésből próbálja vizsgálni Prométheusz kortárs világunkban oly aktuálisnak ható mítoszát” – nyilatkozta Tompa Gábor, az előadás rendezője.

„Hogy Prométheusz megszabadul-e vagy sem, már nem is számít, hiszen amint újsághír lesz belőle, hősi aurája kifakul. A titán feláldozza magát az emberiség és a szépművészetek oltárán? Akár így is nézhetjük, ám a választ úgyis a néző adja meg. Kell-e még nekünk manapság a művészet? Meghatározó-e még számunkra a spiritualitás létsíkja? Vajon a nem is olyan rég még etalonnak tekintett (autentikus) értékrendszereinket nem cserélhetnénk-e le újabbakra (jobbakra)? A válaszokat nem ismerjük – bár sokukra ráérzünk, valójában mindnyájunknak világos, hogy csak rengeteg erőfeszítés árán tudjuk majd megelőzni az iránytévesztést, az eltévelyedést egy olyan világban, ahol a bulvár, a fake news és a pillanatnyi benyomások uralkodnak” – írta az előadásról Nona Rapotan kritikus.

A jegyvásárlás ide kattintva lehetséges.

További cikkek
Company La Tal: Carrillo
Mutatjuk, hogy telt a Színházi Olimpia keretében megrendezett Szervusztok Pajtikák! eseménysorozat első hétvégéje Debrecenben! 
Szűcs Réka - forrás: Harlekin Bábszínház
Az egri Harlekin Bábszínház igazgatójával, Szűcs Rékával Klész Bea készített interjút: a beszélgetés – amelyben a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett programokról is szó lesz – június 1-jén 18 órától hallható.
thalia
A 2023/24-es kínálatban megtalálhatók klasszikus és fekete komédiák, tipikus angol bohózat és egy vígjáték egy bulvárbotrányról. A teátrum két előadást is befogad a 10. Színházi Olimpián.