Fenntartható-e a társulati lét? – Kerekasztal a Színházi Olimpián

Május 27-én 15 órától a debreceni Csokonai Fórumban tartanak kerekasztal-beszélgetést a 10. Színházi Olimpia részeként a társulati létforma aktuális kérdéseiről. 

A társulati létforma sokáig magától értetődő természetességgel határozta meg a magyarországi színházi szférát. Az elmúlt időszak azonban több olyan változást hozott, amelyek ha nem is rengették meg a társulatba mint a színházi szakma alapegységébe vetett hitet, de legalábbis kérdéseket vetettek fel. A pandémia számos foglalkoztatási és munkajogi problémát hozott felszínre, míg a közalkalmazotti státusz elvesztése sokakban aggodalmat keltett.

A Csokonai Színház vendégei arról beszélgetnek majd a 10. Színházi Olimpia kísérőrendezvényén, hogy a fentiek ellenére mi indokolja a társulatok fenntartását. A beszélgetőtársak arra keresik közösen a választ, hogy milyen változásokon kell(ene) átmenniük a társulattal rendelkező intézményeknek ahhoz, hogy a külső környezettel szemben reziliens, ugyanakkor művészeti szempontokból rugalmas struktúrát hozzanak létre.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Hargitai Iván (rendező, a József Attila Színház művészeti vezetője), Keszég László (rendező, a Magyar Színházi Társaság elnöke), Rozgonyi-Kulcsár Viktória (a Füge Produkció művészeti vezetője), Gemza Péter (Csokonai Színház).

További cikkek
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia művészeti vezetőjét a liget.ro arról kérdezte, hogyan sikerült Magyarországra hozni az olimpia szervezési jogát, mitől tud vonzó lenni a színház a mesterséges intelligencia korában, és milyen missziót tart fontosnak a külhoni területeken a Nemzeti Színház.
evadhiredeto vorosmarty
Vígjátékokkal, útkereséssel, barátságtörténettel és musicallel is várja a következő évadban a Vörösmarty Színház a nézőket. Székesfehérváron nemrég vette kezdetét a 10. Színházi Olimpia.
Olivier Py - forrás: YouTube
Olivier Py francia rendező Európa egyik legrangosabb színházi szemléje, az Avignon-i Fesztivál egykori igazgatójaként érkezik Budapestre a 10. Színházi Olimpia keretében, hogy saját Hamlet-értelmezését vigye a Városmajori Szabadtéri Színpad közönsége elé.