Grzegorz Bral és társulata, a Song of the Goat Színház már visszatérő vendégnek számítanak az idén 10. jubileumát ünneplő VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón. 2023-ban ráadásul egy premierrel, Szophoklész Antigonéjának rock-opera feldolgozásával érkeznek június 24-én, amely része 10. Színházi Olimpia programjának. A társulat vezetőjét, Grzegorz Bralt a görög dráma aktualitásáról, a metál zene használatáról és a saját színjátszási módszeréről is kérdezte a Papageno.
– Idén már második alkalommal térnek vissza a Song of the Goat Színházzal a VéNégy Fesztiválra. Milyenek voltak az első tapasztalatai Nagymaroson?
– Nagyon szép és különleges ez a helyszín a Duna mellett. Tavaly mégis az volt az érzésem, hogy az előadásunk nem volt túl szerencsés választás ehhez a környezethez. Idén ezért úgy döntöttem, olyan előadást hozunk, amely jobban passzol az inkább zenei, mint színházas közeghez. Lengyelországban is létezik egy hasonló nagyszabású zenei fesztivál, az Open’er, ahol hatalmas sátrak vannak és rengeteg koncert. A szervezők aztán pár év után úgy határoztak, hogy új megközelítésből mutatják meg a művészetet a közönségnek, és meghívnak színházi előadásokat is.
Annak ellenére, hogy nem volt színpad, illetve a színház esetén szokásos külsőségek, nagyon jól működött a dolog, a koncertek közönsége ugyanolyan kíváncsian állt a darabokhoz, mint a színházi közönség. Számomra ez hasonlít ahhoz, ahogyan színházi alkotóként próbálom megtalálni a saját utamat egy nem színházi közegben. Ez kihívás, én pedig szeretem a kihívásokat. De mindenekelőtt szeretem a nagymarosi helyszínt és a VéNégy Fesztivált, valamint az embereket, akik a rendezvény mögött állnak.
– Ezért esett a választás a rock-operára, ha ez a pontos műfaji megnevezés?
– Nevezhetjük annak. Bár nem a hagyományos értelemben vett rockopera, inkább egyfajta rock koncert, ahol rockzenét, erőteljes hangokat és képeket használunk. És felcsavartuk a hangerőt, nem kicsit – így nagyon hangos lesz. A rock és a heavy metál zenét próbálom elegyíteni egy olyan klasszikus szöveggel, mint az Antigoné.
– Hogyan fogadta a közönség?
– Valójában ez egy nagyon új előadás. Néhány részletét már játszottuk a darabnak, és tartottunk nyílt próbákat pár évvel ezelőtt, de még nem mutattuk be a teljes művet egészében. Így tulajdonképpen Nagymaroson a VéNégy Fesztiválon lesz a darab első rendes bemutatója.
– Miért érezte úgy, hogy a heavy metal és a rock illik a görög tragédiához?
– Nem gondolom, hogy összeillenek.
– Akkor milyen hatást szeretett volna elérni?
– Néhány éve fontolgattam Szophoklész Antigoné című klasszikusának a feldolgozását. Mindig, amikor az ember összerak egy előadást, próbál ráérezni, mi az, ami releváns benne, mit mond napjainkban. Az a szörnyű érzés hatalmasodott el rajtam, hogy napjaink lengyel társadalma – anélkül, hogy tudná – börtönben él. Ez egy világméretű társadalmi börtön. Mi pedig, a rabok abban a hitben élünk, hogy szabadok vagyunk, de valójában ez nem így van. Számomra a rock-opera egy kiáltás a szabadságért. Valójában nem vagyunk börtönben, a rácsok a fejünkben vannak. Börtön az internet, a közösségi média, a propaganda, a háborúk, Szíria, Ukrajna és így tovább. Ettől aztán annyira félünk, olyan bizonytalanokká válunk, hogy ingyen odaadjuk a lelkünket és az életünk a politikai rendszereknek. És szerintem pontosan erről szól az Antigoné…
