Júniusban is folytatódik a Színházi Olimpia

Az áprilistól júliusig tartó 10. Színházi Olimpia 750 produkcióját közel 100 helyszínen láthatjuk országszerte. A nemzetközi színházi fesztiválon számos műfajban találhatunk előadásokat, ebből a színes programkínálatból válogattunk június hónapra.

Cheek by Jowl

Egy láncra vert herceg a hegyekben. Egy bosszúszomjas, férfiruhába bújt lány. Forradalom, szerelem, gyilkosság – de Az élet álomban sosem lehetünk benne biztosak, hogy mindez valóság-e vagy álom csupán.

A Cheek by Jowl társulat első spanyol nyelvű produkciója Pedro Calderón de la Barca lenyűgöző drámáját állítja színpadra a spanyol aranykorból. A Declan Donnellan által rendezett és Nick Ormerod látványtervező által szcenírozott darabot spanyol színészekből álló társulat adja elő. 

Declan Donnellan életművéért számos elismerésben részesült: megkapta a Sztanyiszlavszkij-díjat, az Arany Maszk-, a velencei Arany Oroszlán-, valamint a Nagy Károly-díjat.

Az előadásnak június 2-án és 3-án a Nemzeti Színház nagyszínpada ad otthont.

Flamenco-show három helyszínen

A Flamenco Reborn című világsikerű produkciót is jegyző David Gutiérrez koreográfus vezetése alatt készült, Luxurîa című vadonatúj flamenco-showjuk meghökkentő és lenyűgöző élményt ígér a nézőknek, akik garantáltan sokáig nem felejtik majd el a látottakat.

Luxurîában minden van, szexbotránytól a mélységes döbbenetig – az előadás ugyanakkor a hagyományos és modernebb, kortárs flamenco tánc innovatív kombinációját nyújtja, aminek köszönhetően kétségkívül az utóbbi évek egyik leglátványosabb színpadi produkciójának számít.

Az előadást három helyszínen is láthatjuk: a szombathelyi Weöres Sándor Színházban június 22-én, a Kisvárdai Várszínház június 23-án, míg a Gyulai Várszínház Tószínpadán június 24-én lesz a flamencóé a főszerep.

Csárdáskirálynő Litvániából

A Budapesti Operettszínház Csárdáskirálynő Fesztiváljának keretén belül láthatjuk majd a Kaunasi Állami Musical Színház előadását, amelyről így ír a társulat: 

„Ezúttal a Szilvia címet viselő produkcióban az volt a célunk, hogy más módon adjuk elő a Csárdáskirálynő történetét, és váratlan percekkel ajándékozzuk meg a nézőket. Ebben a produkcióban arra törekszünk, hogy minél érzékletesebben ábrázoljuk a főszereplők életkörülményeit, hiszen ezek – mivel foglalkozunk, kivel vagyunk kapcsolatban, hol élünk – nagyon meghatározóak mindannyiunk életében”.

Az előadás június 7-én látható.

A létezés öröme az Eötvös10-ben 

„A KÁPRÁZAT-ban átadjuk magunkat a reflexiónak, a ragyogásnak és a szépségnek.” A KÁPRÁZAT installációalapú, elnyújtott időtartamú előadás, amely elsősorban a legfiatalabb közönség számára készült: 6 hónapos és 3 év kor közötti neurodiverzitással rendelkező gyermekeknek, valamint a neurotipikus gyermekeknek 16 hónapos korig.

A közönség dönthet úgy, hogy felpróbálja azokat a jelmezeket, amelyek a bejáratnál vannak elhelyezve. Ily módon fokozódik az összetartozás érzése. A közönség akkor jöhet-mehet, kiléphet és visszaléphet a műsor alatt, és akkor távozhat, amikor kedve tartja.

Az előadást a Kolibri Színház SENSES Nemzetközi Fesztivál programjában szerepel az Eötvös10-ben június 9-én és 10-én. 

A további programok ide kattintva a Programnaptárban.

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.