Több mint ötven különböző műfajú, izgalmas és változatos programmal várja 2023-ban is régi és új nézőit a Városmajori Szabadtéri Színpad, mely két előadást is színpadra állít a 10. Színházi Olimpia keretében.
A 2022-ben fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Városmajori Szabadtéri Színpad idei repertoárját számtalan klasszikus prózai előadás – köztük vígjátékok, groteszk színdarabok és drámák – alkotja. A 2023-as évadot egy nagyszerű páros, nagyszerű előadása nyitja meg: a Válótársas Pokorny Liával és Ötvös Andrással. A nyár folyamán az Orlai Produkciós Iroda három darabbal érkezik a Városmajorba; a Love Letters Hernádi Judittal és Gálffi Lászlóval, a Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka? és végül Neil Simon Mezítláb a parkban című darabjának színpadi változata. A 6színből A hosszú élet titkát, a Játékszínből a Nyolc nőt, a Nézőművészeti Kft-től A fajok eredetét, a Miskolci Nemzeti Színházból pedig A miniszter félrelépet láthatja a közönség. A L’art pour l’art Légitársaság felhőtlen szórakozást ígér, míg Jávori Fegya – Kállai István & Gábor – Müller Péter Sziámi: Lévi Story! – A Farmerkirály című musicalje szívhez szóló klezmer muzsikát. Idén 120 perc a Föld körül című zenés utazáson vehetnek részt a nézők a Monarchia Operett vendégjátékaként, a Fórum Színház pedig A feleség negyvennél kezdődik című vígjátékát mutatja be. Már hagyomány, hogy a Dumaszínház fellépői is vendégeskednek a budai színpadon.
A tánc ezen a nyáron sem maradhat ki a Városmajori Szabadtéri Színpad repertoárjából, Franciaországból, nyolc afrikai táncossal érkezik a világhírű Nagy József (Josef Nadj) koreográfus egyik leghíresebb produkciója, az OMMA. A Duda Éva Társulattól pedig egy élőzenés akrobatikus táncelőadás, a RAMAZURI lesz látható.
Csatlakozva a 10. Színházi Olimpia programsorozatához két külföldi színházi produkció is színesíti a kínálatot: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház A nép ellensége című Ibsen-darabbal, az Avignon-i Fesztivál az Apropó, Hamlet! című Shakespeare Hamlet-parafrázissal mutatkozik be a fővárosi közönségnek.
Visszatér és kétszer is látható lesz a centenáriumi évad nagysikerű saját darabja: Nyáry Krisztián és Horváth János Antal által írt Az eszméimet nem cserélem – Titkos irodalmi mulatság és kesergés, de sor kerül idén is egy, az Orlai Produkciós Irodával koprodukcióban megvalósuló saját bemutatóra, a Thomas Vinterberg-film alapján készült Még egy kört mindenkinek című darab premierjére.
Új névvel és koncepcióval folytatódik a közönség és a szakma által egyaránt kedvelt színházi esemény, a Városmajori Színházi Szemle. Az új helyszínnel és kétszer annyi programmal megújult és tovább gondolt rendezvénysorozat 2023-tól a SZEMLE+ nevet viseli, s a Városmajori Szabadtéri Színpad mellett a margitszigeti Kristály Színtér is helyet ad majd a színház művészeti tanácsadója, Peremartoni Krisztina által válogatott 12 előadásnak augusztus 28. és szeptember 10. között.
A színház 100 éves múltját és Budapest első közparkjának történetét mesélik el a Budasteppel közösen indított tematikus séták. A komoly- és könnyűzene kedvelői sem maradnak városmajori program nélkül a nyáron: Palya Bea, Horgas Eszter és Falusi Mariann, a Benkó Dixieland Band, valamint a Budapest Klezmer Band gondoskodik idén nyáron a változatos dallamokról. A kisebbeket a Kaláka, az Alma együttes és Halász Judit várja, az agyafúrt kisegér, Rumini Ferrit-szigeten átélt kalandjait a Pesti Művész Színház tolmácsolásában láthatják a gyerekek. Az elmúlt évek hagyományait és sikereit folytatva idén Tristan Séguéla Egy boldog ember című francia vígjátékát láthatják a mozgókép szerelmesei az évad során.