Jelenet a Dzsut című előadásból (forrás: MITEM)

Baskír drámát is láthatunk a MITEM-en

Október 10-én 19 órakor lép színpadra a baskír Mazsit Gafuri Baskír Állami Akadémiai Dráma Színház társulata Olzsasz Zsanajdarov drámaíró Dzsut című darabjával.

Olzsasz Zsanajdarov, a fiatalon, már 35 évesen kultikussá vált kazah származású szerző darabjait számos oroszországi és külföldi színházban színpadra állították. A szerző által eddig írt hat színmű közül elsősorban a Dzsut (2013) keltette fel a kazahsztáni színházak figyelmét. Ez érthető is, hiszen az 1930-as évek kazahsztáni éhínségének témáját dolgozza fel. A szerző úgy nyilatkozott, hogy régóta szerette volna a kazah nép e tragikus korszakát megörökíteni, mivel ez a téma szinte soha nem jelenik meg a kortárs irodalomban.

„Engem az emberi élet érdekel az útkeresésével, a reményeivel, a hiábavalóságával, a fájdalmával, a szerelmével és a gyengeségével együtt. Az élő valóság érdekel a maga megfejtetlen sokszínűségében.”

– vallja Zsanajdarov.

A Dzsut című dokumentumdráma két cselekményszálon fut párhuzamosan. Az egyik a mai Moszkvában játszódik, és középpontjában Jerbol, a kazahsztáni éhínség áldozatainak unokája, valamint Jelena, egy fővárosi újságírónő párbeszéde áll. A másik történetszál az 1930-as évekbe visz bennünket vissza, amikor az országban éhínség tombolt, és Ahmet, illetve Saule családja borzalmas tragédiát élt át.

Az előadás – amelyet a MITEM-en a SYNERGY World Festival részeként láthatunk – kazah része baskír nyelven játszódik, a moszkvai rész pedig oroszul. Az előadás díjat kapott a Cseljabinszk Nemzetközi Fesztiválon (2016), és szerepeltaz összoroszországi Arany Maszk Fesztivál jelöltjeinek hosszú listáján (2016).

Az előadásra jegyek ide kattintva még elérhetők!

További cikkek
NM_ajanlo_XI_3
Miért aktuális ma Gogol Revizorja? Miért nézzünk Molnár Ferenc-darabot? Mitől élvezetes a mese műfaja? Megjelent a Nemzeti Magazin legfrissebb száma.
Berecz András – fotó: Eöri Szabó Zsolt
A Színházi Olimpia keretében megrendezett Nemzetközi Történetmesélő Fesztivál házigazdáját arról is kérdeztük, megférhet-e hat dudás egy csárdában.
Ifjú barbárok - jelenet - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Négy alkalommal is láthatjuk az Ifjú barbárok című előadást a Nemzeti Színházban november 28. és december 1. között.