A Nemzeti Színház vezetésével Színházi Olimpiát rendez jövőre Magyarország

A világ minden tájáról érkeznek a legkülönbözőbb művészeti társulatok a 2023-as X. Színházi Olimpiára, amelynek programjai a Nemzeti Színház koordinálásával valósulnak meg Magyarországon. A gigantikus eseménysorozat több művészeti ágban, sok alprogrammal.
Rátóti Zoltán: „A hagyomány felvállalására van szükség”

Rátóti Zoltán, a Színház- és Filmművészeti Egyetem újonnan megválasztott és kinevezett rektora a következő szavakkal fordult az egyetem közösségéhez.
Ignacio García: „A spanyol művekben rendkívül erősek a feminin energiák”

Nemrég került bemutatásra Lope de Vega A kertész kutyája című előadás Ignacio García rendezésében a Nemzeti Színházban. A klasszikus spanyol drámairodalom kiemelkedő kortárs direktora különleges vizuális atmoszférában álmodta meg az előadást, a korhűség és a kortalanság fúzióján.
Bakkhánsnők-bemutatót tartott a Nemzeti Színház

A színház szentély, a görög tragédiákat a rítus felől kell megközelíteni – vallja Theodórosz Terzopulosz, a Bakkhánsnők rendezője. Euripidész művét a most 77 éves görög alkotó, a Színházi Olimpia egyik alapítója állította színpadra a Nemzeti Színházban.
Tartalmas évadot zárt a Nemzeti Színház

A pandémia még erősen befolyásolta a Nemzeti Színház elmúlt évadát – így értékelte a most lezárult szezont Vidnyánszky Attila a társulat évadzáróján. A társulati ülésen a vezérigazgató ismertette a 2021/2022-es évad számait, és jelezte azt is, a következő évi Színházi Olimpia lesz a jövő szezon legfontosabb eseménye.