Fotó: tnsj.pt

A portói Sao Joao Nemzeti Színház nyitja a vendégelőadások sorát Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház tavaly decemberben ünnepelte fennállásának 230. évfordulóját, ennek jegyében számos külföldi és romániai vendégelőadással szeretne kitekintést nyújtani a kortárs színházi folyamatokra – áll az intézmény szerdai közleményében.

Április és november között Portóból, Barcelonából, Budapestről és Kijevből láthat vendégelőadásokat a kolozsvári közönség, és a temesvári, szatmárnémeti és sepsiszentgyörgyi társulatok is színpadra lépnek.

A vendégjátékok sorát a portói Sao Joao Nemzeti Színház előadása nyitja, mely Arthur Miller klasszikusát, A salemi boszorkányokat viszi színpadra a színház művészeti igazgatójának, Nuno Cardosonak a rendezésében. A portugál nyelvű előadás április 22-én és 23-án este 7 órától a színház nagyszínpadján látható magyar, román és angol feliratozással.

A portói színház ajánlójában emlékeztet, hogy az 1953-ban bemutatott művét a szerző allegóriának szánta az Amerika szívét elemésztő mccarthyzmus sötétségére, melynek maga is áldozatul esett. „Ezzel a darabbal folytatja Nuno Cardoso a közösségi élet alapjait feltáró vizsgálódásait, az ember mint társadalmi lény vakságának tanulmányozását” – mutatnak rá.

Nuno Cardoso rendező neve nem ismeretlen a kolozsvári közönségnek, 2019-ben, az Európai Színházi Unió 18. Fesztiválján az ő rendezésében láthatták a Danton halála című előadást. Cardoso jelenleg az egyik legkeresettebb és legaktívabb portugál rendező, akinek személyes és következetes esztétikai világában egyaránt megférnek a kortárs és a klasszikus szövegek. „Egyforma könnyedséggel rendez kifinomult színházi előadásokat és kísérleti közösségi projekteket, profi és amatőr színészek részvételével” – áll a közleményben.

A 100 éves Sao Joao Nemzeti Színházról azt írják, hogy Porto városának kezdeményezésére alakult, majd 1992-ben Portugália színháza lett, miután az állam megvásárolta és felújította az épületet. „Ezzel együtt vált a demokratikus Portugália első nemzeti színházává, amely fontos szerepet játszik a kulturális decentralizációban” – mutat rá a közlemény, mely szerint az intézmény az Európai Színházi Unió tagja és az Európa Színháza címmel is büszkélkedhet.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház olyan előadásokat hoz a Színházi Olimpiára, mint a Puskás Zoltán rendezte Állatfarm, Ionesco Macbettje Silviu Purcărete rendezésében, vagy Tompa Gábor nemzetközi koprodukcióban megvalósult Aiszkhülosz adaptációja, a Prométheusz’ 22.

(Via MTI)

További cikkek
SZOL_cikk_nyitó (1080 × 720) (32)
Külföldi színészképző intézményeket szólított meg az SZFE, hogy egy-egy osztály dolgozza fel és adja elő Az ember tragédiája valamely színét. A projektről az ötletgazda, Vidnyánszky Attila beszélt.
Matija Solce
Folytatódnak a 10. Színházi Olimpia programjai a Ciróka Bábszínház szervezésében június 3-án 11.00 órakor Danny és Béla mesekoncertjével és limonádéval várják a családokat a Ciróka udvarán.
Krakowski Teatr Tańca: Takarazuka camp credit Tomasz Ćwiertnia
Magda Niedzielska és Eryk Makohon előadásait június 8-án és június 10-én, a Bethlen Téri Színházban láthatja a közönség.