Bábos felvonulással indul az első Abstract Fesztivál

Május 6. és 19. között rendezik meg az Abstract – I. Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivált a 10. Színházi Olimpia részeként. A Budapest Bábszínház eseményével a szervezők célja az, hogy a szakmának és a nézőknek egyaránt betekintést nyújtsanak a nemzetközi kortárs bábművészet élvonalába.

Május 6-án indul az Abstract – I. Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivál: a délután 17 órakor kezdődő nyitórendezvényen a bábszínház kitárja kapuit, és a lezárt Andrássy utat óriásbábok lepik el.

Az úton – a Budapest 150 programsorozat részeként – a LA FAM spanyol társulat egy  különleges ötméteres, robotikus Achillesz bábbal vonul végig, a felvonulásra pedig a Budapest Bábszínház Helló, Héraklész! című előadásának óriásbábjai is csatlakoznak majd.

A szabadtéri esemény mellett a nyitónap az AbstractTalks szakmai konferenciával indul, este pedig a Carson Coma zenekar – akiknek zenei kultúrája közel áll a Budapest Bábszínház szellemiségéhez – akusztikus koncertjével zárul – mondta Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója.

A fesztivál lehetőséget ad számunkra, hogy a programba a legjobb nemzetközi előadásokat tudjuk meghívni. Bízunk abban, hogy a nézőinknek megmutathatjuk, milyen széles skálán mozog ez a műfaj, és még nyitottabbá tudjuk tenni a saját kísérletezéseinkre őket.

– tette hozzá. A Budapest Bábszínház ebben az évadban felélesztette a Kísérleti Stúdióját, melynek célja progresszív, a kortárs bábművészet új útjait kereső produkciók létrehozása.

„Egyértelmű volt számukra, hogy a program első bemutatójának, a Ponttól pontig.-nak az Abstract Fesztiválon kell megtörténnie, külföldi kollégáik körében. Ez az egyik előadásunk, amellyel a társulatunk képviseli magát.” – mondta Ellinger Edina.

Janni Younge: Hamlet. Fotó: Alan Eason

A hiánypótló bábos fesztiválra méltán elismert művészek, a szakma nagyjai fogadták el a meghívást: Duda Paiva holland, Stephen Mottram angol, vagy a dél-afrikai származású bábművész, Janni Younge is színpadra lép.

Vendégül látnak továbbá izgalmasabbnál izgalmasabb előadásokat többek között Franciaországból, Lengyelországból, Spanyolországból, Mexikóból és a határon túlról is. Fiatal, pályakezdő bábművészek is bemutatkoznak a budapesti közönségnek: a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magiszteri másodéves bábművészet szak hallgatói is meghívást kaptak egy vizsgaelőadásukkal.

További cikkek
Berecz András – fotó: Eöri Szabó Zsolt
A Színházi Olimpia keretében megrendezett Nemzetközi Történetmesélő Fesztivál házigazdáját arról is kérdeztük, megférhet-e hat dudás egy csárdában.
Ifjú barbárok - jelenet - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Négy alkalommal is láthatjuk az Ifjú barbárok című előadást a Nemzeti Színházban november 28. és december 1. között.
A kaposvári Csiky Gergely Színház - fotó: Varga György / MTI
A hazai színházi élet egyik kiemelkedő eseménye, az Országos Színházi Találkozó 2024. június 10. és június 16. között Kaposváron kerül megrendezésre.