Menekülésről, családon belüli erőszakról, bizonytalanságról alig egy órában. A 10. Színházi Olimpia, azon belül a 9. MITEM keretében megvalósuló Performing Poland előadások olykor rendkívül sűrű megfogalmazásmóddal voltak képesek összetett társadalmi problémákról beszélni. Van azonban, hogy ezt a beszédet nehéz meghallani. Keszte Bálint kritikája a Revizoron jelent meg.
Keszte szerint a performanszok viszonylag kevés kontextussal és útba igazító gondolattal vannak ellátva, a nézőnek tehát saját maguktól kell megkeresniük azokat:„Emberpróbáló feladat ez, amely akkor működik igazán, ha a nézőben a formanyelv elég motivációt váltott ki az üzenet megismeréséhez. Ha az előadásmód valamiért mégis kívül hagyja a nézőt az élményen, abban az esetben már nem várható el tőle a kutatói kíváncsiság.”
A fesztivál rövid, 30-60 perces performanszai általában elégséges munícióval szolgáltak ahhoz, hogy kíváncsi legyek az alkotások mögötti szociális problémákra, gondolkozzak azok engem érintő vetületein. Különösen azért, mert a felvetett témák nagyobb része a mai magyar társadalom számára is megoldandó feladatokkal szolgálnak.
Ezt követően Keszte az összes előadást részletesen ismerteti. Aurora Lubos két performanszát a példázatot bemutató tanáréhoz hasonlítja, aki egyszerre figyeli a videót és fürkészi a közönség tekintetét, keresve a reakciókat: előadása során a magyar közönség a saját társadalmára is ráismerhet.
A fesztivál egyik legnagyobb vállalása Monika Wachowicz és Jarosław Fret SHEOL című előadása: „Az előadók jelenléte rendkívül tudatos és mélyen átélt munkát mutat, de a többszörösen átvitt értelmű tartalmak megfejtésével magára hagyja a nézőt. Újra és újra meg lehet próbálkozni a képzeletbeli fonál felvételével, de az előadók számára egyértelműen egymásból következő akciók olykor már követhetetlennek tűnnek.”
A fesztivál célkitűzését és eredményeit Keszte Bálint szerint azonban legjobban a záró produkció, a 77. Kérész Művek mutatta meg: „A Biztos talán címet viselő előadást ezúttal nem csupán az Artus Stúdió művészei és meghívott előadók készítették, de a lengyel performerek is kipróbálhatták magukat ebben a kísérleti formában” – olvashatjuk a kritikában.
A lengyel performanszokkal egyidőben a Grotowski. Next Questions programjában pályakezdő magyar alkotók is bemutatták saját kísérleti produkcióikat.
A Perform[ing] Poland a wrocławi Jerzy Grotowski Intézet Kereszteződések; Nők a performatív művészetekben elnevezésű program keretében, a Parastudio szervezésében jött létre és fő célkitűzése, hogy a nők szemszögéből mutasson be fontos társadalmi kérdéseket.
A célkitűzés elérésének nehézsége talán abban áll, hogy rendkívül nehéz összetett társadalmi problémákat jól érthető művészeti eszközökkel, minimális beszéddel bemutatni. A test apró mozdulatai és a csend pedig olykor túl sokféleképpen érthető képek ahhoz, hogy a néző gondolatait megfelelően vezessék. – zárja sorait Keszte Bálint.
Keszte Bálint írása a Revizor oldalán teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.
