Vidnyánszky Attila – Fotó: 4K Media Studio/Nemzeti Színház

Vidnyánszky Attila marad a Magyar Teátrumi Társaság elnöke

A Magyar Teátrumi Társaság tisztújító közgyűlést tartott az Eiffel Műhelyházban november 27-én: a résztvevők újraválasztották az eddigi elnököt, Vidnyánszky Attilát.

Az alelnöki posztokra megválasztották dr. Bakos- Kiss Gábort, a Győri Nemzeti Színház igazgatóját, Fekete Pétert, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ igazgatóját, Kis Domonkos Márkot, a Déryné Program igazgatóját, Pataki Andrást, a Kecskeméti Nemzeti Színház művészeti vezetőjét és Szabó Ágnest, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatóját. Az új elnökség mandátuma öt évre szól.

A rendezvényen egy új tag: a Budapest Bábszínház felvételéről döntöttek, így most már 88 tagot számlál az Egyesület. Az ülésen Szabó László, az MTT titkára bemutatta a szervezet elmúlt öt évben végzett munkáját. A közgyűlés több kérdésben is konzultált, mint például a magánszínházak finanszírozási kérdései és az Országos Színházi Találkozó megszervezése.

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!