A Budaörsi Latinovits Színházban két előadás volt látható májusban a Színházi Olimpia keretében. Az ördög próbája a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának sokszorosan díjnyertes, közel egy évtizede töretlen sikerrel játszott produkciója, a Két garázs pedig a tallinni Vaba Lava Színházból érkezett, lehetőséget adva arra, hogy szorosabbra fűzzük ismeretségünket az észt színházkultúrával. Arról, hogy mit kínált a nézőknek és a színháznak ez a két este, Berzsenyi Bellaagh Ádámot, a teátrum igazgatóját kérdeztük.
– Hogyan találtatok rá ezekre az előadásokra? Személyes tapasztalatok vagy ajánlások alapján választottátok őket?
– A Két garázs egy friss kortárs darab, Németh Nikolett dramaturg és művészeti tanácsadó látta tavaly egy fesztiválon Észtországban, és úgy érezte, hogy érdemes lenne ezt az előadást elhozni hozzánk egyrészt azért, mert az észt színházkultúrával viszonylag ritkán találkozunk Magyarországon, másrészt pedig úgy gondolta, hogy a téma, a rendszerváltás sajátos kelet-európai élménye, amelyet egy nálunk szokatlan oldalról mutat meg ez a darab, aktualitással bírhat a magyar közönség számára is. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát nem kell bemutatni. Egy nagy múltú, komoly művészeti központról van szó, és úgy éreztük, fontos lenne, hogy eljöjjenek Budaörsre. Az ördög próbája egy közel tízéves előadás, de annyira különleges a világa, a szórakoztatás és az elgondolkodtatás olyan izgalmas módon jelenik meg benne, hogy azt éreztük, ezt nálunk is meg kell mutatni.
– Úgy érzem, az előadások egyáltalán nem kontextus nélkül érkeznek Budaörsre, hiszen korábban már volt kapcsolatotok az észt drámairodalommal, Radu Afrimot pedig alkotói módszerében – annak ellenére, hogy jóval szürreálisabb világokat épít – Mohácsi Jánoshoz hasonlítanám, akivel az idei évadot indítottátok. Cél volt, hogy a színház repertoárjába illeszkedő produkciókat hívjatok, amelyekre a nézők a kíváncsiság mellett mégiscsak az ismerősség érzetével üljenek be?
– Aki ismeri a repertoárunkat, látja, hogy mi itt Budaörsön nem feltétlenül a konvencionális utat keressük, sőt, igyekszünk a lehetőségekhez mérten megtartani a színház kísérletező jellegét.
Úgy fogalmaznék, hogy a Színházi Olimpiára meghívott előadásokkal ezt a horizontot szeretnénk tágítani.
És valóban van előzmény, a nézőknek pedig kapaszkodó. Még a covid előtt tűztünk műsorra egy észt drámát, Enn Veteema Vacsora öt személyre című darabját Böröndi Bence rendezésében. Bár ez nem teljesen kortárs, mert valamikor a ’80-as években írta a szerző, de ez volt a mű magyarországi bemutatója, és nagyon jól fogadta a közönség. Az Észt Intézettel is egyre szorosabb az együttműködésünk. Már rendeztünk közösen egy felolvasó-színházi eseményt, a Két garázst megelőző napon, május 10-én pedig egy újabb ilyen alkalomra került sor, ahol a társulat közreműködésével észt és lett alkotók darabjait ismerhették meg az érdeklődők, a felolvasás után pedig a szerzőkkel és a színészekkel közönségtalálkozót tartottunk. Radu Afrim tényleg a valóságtól elrugaszkodottabb, ha tetszik, meseszerűbb világokat teremt, de valóban találunk közte és Mohácsi között is kapcsolódási pontokat.
– A legtöbb jegyet a színházak ma már online adják el, így jóval kevesebb a közvetlen információtok a nézőkről, de mit tapasztaltatok: kik érdeklődtek a két vendégjáték iránt? Az utóbbi években hozzátok egyre inkább kötődő törzsközönség, amelynek tagjai mindent megnéznek, vagy új érdeklődők figyelmét is felkeltik ezek az események?
– Erre a kérdésre azért nem tudok pontosan válaszolni, mert valóban nem állnak rendelkezésemre ilyen adatok. A szakmán belül azonban határozottan érezhető a megnövekedett érdeklődés, különösen Az ördög próbájára. Ráadásul ennek az előadásnak kicsi a nézőtere, és mivel nem szerettünk volna senkit megfosztani az élménytől, a saját társulatunkat különösen nem, ezért kétszer játszották el a marosvásárhelyiek. Szerencsére azonban általánosságban is elmondható, hogy az utóbbi időben tágult a közönségünk. Megtartottuk a helyi, budaörsi magot, sőt, talán még erősíteni is tudtunk, de a budapesti nézők is egyre inkább felfedeznek bennünket. Azt gondolom, mindkét érdeklődői réteggel találkoztunk ezeken az előadásokon és a felolvasáson.
– Mit jelent szakmai szempontból a Budaörsi Latinovits Színház számára a Színházi Olimpia?
– Színházigazgatóként számomra ez borzasztó nagy és fontos lehetőség. Mi egy pici színház vagyunk, Budapest agglomerációjában, egy kisvárosban működünk, ami korlátozott anyagi és játéktérbeli lehetőségeket jelent. Az, hogy két külföldi előadást láthattunk vendégül, a nézők felé tágíthattuk a repertoár spektrumát, és új kapcsolatokat építhettünk, egy igazán különleges, ritkán adódó alkalom, és a jövőre nézve sok potenciált rejthet magában. A Nemzeti Színházban nem megy ritkaságszámba, hogy oda komoly nemzetközi produkciók érkeznek, nálunk viszont ez egy unikális esemény, ami a Színházi Olimpia nélkül nem valósult volna meg.
Én ebben elsősorban a hídépítés, a kapcsolatfelvétel, a barátkozás és az országhatáron túli kitekintés lehetőségét látom.
Számomra fontos volt, hogy ne csak a nézőink találkozzanak ezzel a két produkcióval, tehát ne csak annyi történjen, hogy a vendégek megérkeznek, tartanak egy lejárópróbát, eljátsszák az előadást, majd hazautaznak. Szerettem volna, hogy a két társulat színészei, háttérmunkatársai, a műszak is találkozzanak, ismerkedjenek. Az elmúlt pár nap ezért voltak óriási pozitív élmény számomra: a színház udvarán vendégül láttuk a marosvásárhelyieket és az észteket, a kollégák nagy erőbedobással főztek egy igen komoly vacsorát, és az előadások után pedig még együtt tudtunk tölteni egy-két órát. Beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Azt hiszem, az ilyen találkozások létrejötte adja a Színházi Olimpia esszenciáját.
– Ezekből a beszélgetésekből további együttműködések, meghívások, előadáscserék is kialakulhatnak?
– Hogyne, ezeket is pedzegettük, és bízom benne, hogy ebből lesz is valami a jövőben. Talán még szorosabb együttműködésekre, akár koprodukciókra is sor kerülhet. Ebből a szempontból persze a földrajzi távolságokkal is kell számolni, illetve mélyebben, kölcsönösen meg kell ismernünk egymás színházi világát, alkotói ambícióit, de távlati célként ez is megfogalmazódott.
– Mi mindent néztél, nézel a Színházi Olimpia előadásaiból? Mennyi van időd arra, hogy te magad is ellátogass más színházakba?
– Az évadtervezés, a szerződtetés és a saját rendezésem minden energiámat igénybe vette, ezért az utóbbi hetekben elképesztően be voltam szorítva idő tekintetében. Most viszont, hogy ezeknek a feladatoknak a terhe és nyomása lekerült rólam, újra tudok színházba járni, és június végéig ebből a Színházi Olimpia előadásai sem maradnak ki.
Az interjút Négyesi Borbála készítette.
