A június 24-i margitszigeti záróünnepséggel még nem zárult le teljesen az ország számos színpadán zajló 10. Színházi Olimpia: a rendezvénysorozat október 15-én ér majd véget a Comédie-Française előadásával. Vidnyánszky Attilával a Magyar Hírlap újságírója beszélgetett az 58 ország 400 társulatának 7500 fellépőjét felvonultató fesztivál látogatottságáról, hatásáról, produkcióiról és arról, milyen kortárs magyar drámáról álmodik a színházigazgató.
– Az Aranyhajú hármasok című folkoperából már láthattuk, hallhattuk a dalokat. Mikor mutatja be a Nemzeti Színház a teljes előadást?
– Október végén kezdődnek a próbák, és decemberben lesz a bemutató. Most a díszlettervezővel, Galambos Péterrel dolgozunk. Ezt a nagyszabású előadást a Nemzeti Színházban régi partnerintézményünkkel, a Nemzeti Táncegyüttessel közösen állítjuk színpadra. A Zsuráfszky Zoltán vezette társulattal az elmúlt években olyan produkciókat – például a Csíksomlyói passiót vagy az Egri csillagokat – hoztunk közösen létre, amelyek a színházi előadásba egyik csodálatos kulturális értékünket, a magyar táncművészetet is beemelték.
– Önt mi ragadta meg leginkább a magyar népmesében, amelyből a mű született?
– Alapvetően érzékeny vagyok arra a kincsre, amely itt van bennünk, hordozzuk több ezer éve, és rejtve vagy kevésbé rejtve elő-előjön. Az a hit, hogy az aranykor még visszatér számunkra, bennem is él. Sok minden megfogott a Toót-Holló Tamás által feldolgozott mesében. Hosszú ideig nem volt időm foglalkozni vele, de amikor elolvastam, rögtön azt éreztem, hogy ezt az izgalmas szöveget kerestem.
– Az új Bánk bánból már láthattunk valamennyit, mikor kerül színpadra a teljes előadás?
– Szeptember 3-án mutatjuk be az új Bánk bánt. Ez lesz az első őszi premierünk a Nemzeti Színházban. Előtte Gyulán, a Gyulai Várszínházzal közös Molnár Ferenc-bemutatóra készülünk. Azt szeretnénk e produkció által modellezni, hogyan kellene a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek együttműködnie a színházakkal. Az egyfelvonásosokból álló, Egy, kettő, három – Az ibolya című produkciót Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház színésze és stratégiai igazgatója rendezi, és a Nemzeti társulati tagjai mellett a Rátóti Zoltán és Szarvas József által vezetett színész osztály játszik benne. Az augusztus 16-i gyulai bemutató után szeptembertől ezt az előadást láthatja majd a Nemzeti közönsége Budapesten is.
– Visszatérve a Bánk bánra: tudjuk, hogy a régi társadalmak sokkal fiatalabbak voltak, mint a mostani. Az emberek nem éltek ilyen sokáig, mint most, de mégis érdekes azt látni ebben az előadásban, hogy a hatalmas terheket cipelő hősök, Bánk is, Gertrudis is mennyire fiatalok.
– Tudjuk, hogy Gertrudis királyné 28 éves volt a merénylet idején, ennek ellenére a feladat nehézsége miatt ezt a szerepet hagyományosan idősebb, tapasztalt, nagy tudású színésznőkre szoktuk kiosztani. A Nemzeti Színházban megérett egy új nemzedék arra, hogy ilyen nagy drámai kihívásokkal szembenézzen. A Bánk bánban kivételes adottságokat igénylő, nagy szerepek vannak, és büszke vagyok a tanítványaimra, hogy már érettek erre a feladatra. Szerintem izgalmas előadás van születőben.
– Nemrégiben jelent meg magyarul a Kossuth Kiadónál Alan Rickman angol filmszínész és Shakespeare-színész naplója, amelyben dicséri a magyar színészeket, akikkel együtt játszott. Az ön tapasztalata szerint miért szeretik a magyar színészeket külföldön?
– Anatolij Vasziljev, a nagy orosz rendező többször is dolgozott Törőcsik Marival. Legendás A nagybácsi álma című előadás, amelyet Magyarországon rendezett. Nem nagyon szokott külföldön dolgozni, csak Franciaországban és Magyarországon rendezett annak idején. Egyszer megkérdeztem tőle, miben áll a magyar színész sajátossága, és azt válaszolta, szerinte a magyar színész összetett lélek. Egyrészt van benne valami a német színész okosságából, a balkáni színész temperamentumából és a szláv színész pátoszából. Ezekből van összegyúrva, és éppen ettől az összetett beállítódástól nagyon izgalmas magyar színészekkel dolgozni az orosz mester szerint.
– Ha azt mondjuk, hogy orosz színház, román színház vagy német színház, soha nem a politikára gondolunk, hanem egészen másra. A művészetnek, a színháznak ekkora ereje van?
– A Színházi Olimpiának egyik legfontosabb üzenete éppen az, hogy felmutassa: a kultúra és maga a színház, a maga itt és most valóságával, néző és színész jelen idejű találkozásával képes arra, hogy a lerombolt hidakat segítsen újraépíteni. A színház képes arra, hogy bizalmatlanságainkat, fenntartásainkat legalább egy időre feloldja bennünk. A most is zajló 10. Színházi Olimpián 58 ország és még ennél is több nép van jelen művészeivel és színházi produkciókkal. Megrázó, tiszta, őszinte találkozásoknak lehettünk résztvevői és tanúi.
– A Színházi Olimpián is születnek új produkciók?
– Június 23-án a Hajógyári-szigeten mutattunk be egy különleges Az ember tragédiája előadást, amelyben minden egyes színt annak az országnak a színinövendékei játszották, amelyeket Madách Imre a művében megnevezett: egyiptomiak adták elő az egyiptomi színt, görögök az athéni színt, olaszok a rómait, törökök a konstantinápolyit, franciák a párizsit és angolok a londoni színt. Majdnem teljes lett a paletta, egyedül a prágai szín volt rendhagyó, hiszen román színészhallgatók, a kiváló bukaresti Caragiale egyetem növendékei szerepeltek benne. A nem történelmi színekben a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Kaposvári Egyetem osztályai mellett lengyel, kanadai és georgiai hallgatók is játszottak, így tíz nyelven szólalt meg Az ember tragédiája. Mindenki otthon dolgozott a saját színén, aztán Budapesten összegyúrtuk egy közös egésszé. Mintegy kétszáz fiatalnak tanítottuk meg a kétszáz éve született Madách Imre nevét, méltó módon emlékezve meg klasszikus szerzőnkről.
– Mindig megrendít, amikor A kékszakállú herceg várát látom a tévében, hogy a világ valamelyik nagy operaházában a legnagyobb sztárok magyarul éneklik. Az ember tragédiája is esélyes arra, hogy egyszer majd világszerte ismert-játszott mű legyen?
– Csodálatos szöveg, rendkívül fajsúlyos mű Az ember tragédiája, mint ahogy a Faust is nehéz színházi szövegnek számít. Ha megnézzük a világ színházainak repertoárját, mélyrepülést látunk. Az ilyen volumenű nagy alkotásoktól sok helyütt félnek. A két kezemen meg tudom számolni, hányan vannak, akik hasonló súlyú dolgokba belevágnak. A Kékszakállú rövid és jóval fesztiválkomfortabb színpadi mű, mint a Tragédia. A mostani előadással viszont sok tanárral és hallgatóval közösen megtapasztalhattuk, milyen gazdag Madách Imre műve, remélem, ünnepi előadásunk hozzájárul a Tragédia nemzetközi elismertségéhez.
– A pandémia után visszatért-e a magyar néző a színházba?
– Rendkívül mély aggodalom volt bennünk, színháziakban, hogy mi lesz a pandémia után. A nehéz újrakezdés után azt kell mondanom, Magyarországon visszatértek a nézők a színházakba. Megkérdeztem a külföldi művészeket, és kiderült, sajnos nem mindenütt történt ez így, ahogy nálunk.
– Számadatok is vannak, hogy hányan látták az előadásokat?
– Még nincsenek összesítve, csak azt tudom elmondani, hogy 95, 5 százalékban teltek meg a nézőterek a Színházi Olimpia előadásain. Az olimpia az egész országra kiterjesztve zajlik, párhuzamos rendezvények vannak különböző helyszíneken és városokban. Június 24-én rendeztük meg a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a tavaszi eseménysorozat záróünnepségét, de tulajdonképpen csak átadtuk a stafétabotot a nyári színházaknak, így nézőszámot csak az év vége felé tudunk mondani. Ősszel lesz a Miskolci Színház 200 éves jubileuma, és emiatt ott is zajlik majd a Színházi Olimpia egy fontos része. A 10. Színházi Olimpia csak október közepén ér véget a Comédie-Française előadásával. Szintén ősszel a Nemzeti Színházban rendezzük meg a Synergyt, vagyis a Nyelvi Kisebbségi Színházak Nemzetközi Fesztiválját, amelynek felkarolását rendkívül fontosnak tartjuk, hiszen ez az esemény a valódi sokszínűséget hirdeti.
– A Karinthy Színházban a Színházi Olimpia keretén belül rendezett I. Nemzetközi Mesemondó Fesztivál azzal zárult, hogy Olt Tamás, a színház igazgatója bejelentette, jövőre is megrendezik a fesztivált. Más, az olimpia alkalmából indított rendezvények is hagyományteremtőnek bizonyultak?
– Mindig mondom, hogy fantasztikus és nagyon gazdag színházi életet élő nemzet vagyunk. A pandémia előtt, 2019-ben európai viszonylatban – lakosságarányosan – harmadikak voltunk a színházi jegyeladások listáján. Az évente eladott nyolcmillió jegyünk pazar szám. Ugyanakkor meglehetősen zárt közeg a magyar színház. Lehet, hogy a nyelv miatt is, amit csak mi beszélünk. De most belekóstoltak a hazai színházak, és megérezték, milyen jó is az, hogy ha külföldiekkel tartunk fenn kapcsolatot, megismerünk más társulatokat, mi is elmegyünk hozzájuk vendégségbe. Ennek az olimpiának lesz egy sor ilyen következménye is. Rengeteg olyan esemény zajlott az olimpia keretében, amelyekből a magyar színházak hagyományt kívánnak teremteni.
– Számtalan magyar színházat, alkotóközösséget, szólistát vontak be a 10. Színházi Olimpia programjaiba. Voltak-e olyanok is, akik nem fogadták el a felkérést?
– Idén az olimpia a legjelentősebb színházi esemény a világon. Nagyon büszkének kell rá lenni. Négyszáz külföldi társulat vesz részt az olimpián. A magyarországi színházak kilencvenöt százaléka jelen van, több mint száz hazai partnerintézménnyel működünk együtt. Ők kitalálták a produkciójukat, és a Színházi Olimpián keresztül igyekeztek saját magukat is megfogalmazni. A magyarországi Színházi Olimpia ennek a széles körű összefogásnak az egyértelmű sikere, ebben erősítenek meg bennünket külföldi partnereink is.
– Akik részt vesznek a Színházi Olimpián, másképp értékelnek bennünket, mint az alapján, amit eddig hallottak rólunk?
– Sok olyan találkozást éltünk meg, hogy külföldi művészek előítélettel érkeznek hazánkba, és amikor elmennek, azt mondják, milyen jól érezték magukat. Körbe veszi őket a szakmai profizmus és segítőkészség. Nagyon büszke vagyok a Nemzeti Színház csapatára, a háttéremberekre, a műszakra, a szervezőkre. Mindent megoldanak, és ezt tapasztalják a külföldiek is, valamint mindig kiemelik, hogy nyitottak, közvetlenek vagyunk.
– Keresik önt a nyugati lapok újságírói?
– Természetesen, és el is mondtam több külföldi újságírónak is, hogy nálunk nincsenek kötelező témák, nincsenek tabuk. Ez szerintem Európa, de azt is lehet mondani, hogy a világ egyik legszabadabb találkozóhelye. Többen rácsodálkoztak, hogy személyesen Orbán Viktor miniszterelnök úr karolta fel a Színházi Olimpia magyarországi megszervezésének ügyét. A pandémia és a szomszédban zajló háború okozta gazdasági nehézségek ellenére csökkent ugyan a költségvetésünk, de így is méltó módon meg tudtuk szervezni a Színházi Olimpiát. Azt is rendszeresen elmondom, hogy senkitől sem kapok utasításokat, és senki nem mondja meg, kiket szabad vagy kiket nem szabad meghívni ide. Teljes szabadságunk van. Magyarország egy szabad hely: azt mondasz, amit akarsz. El szoktam mondani, hogy én kommunista világban szocializálódtam, tudom, milyen az, ha nincs szólásszabadság, hallgatni kell erről is, arról is. De manapság már Nyugaton is egyet kell gondolni, nem lehet többfélét. Nem gondolunk bele, mekkora érték, és mennyire kell arra vigyázni, hogy ilyen szabadon lehet alkotni, dolgozni, megnyilvánulni, írni, előadást csinálni…
Az interjú teljes terjedelmében a Magyar Hírlap oldalán olvasható.
