Fesztivál ideje:
2023. 03. 19. - 2023. 03. 27.

JELEN/LÉT Fesztivál

Fesztivál ideje:
2023. 03. 19. - 2023. 03. 27.
Befogadó színház: Nemzeti Színház, Budapest
Szervező: Magyar Nemzetiségi Színházak
Fesztiválinfó

A Magyarországi Nemzetiségi Színházak JELEN/LÉT 2023. Fesztiválja

Nem tudunk másik országról, ahol a kisebbségben lévő, más nemzetiségi kultúrát is ápoló közösségek egy egész hétig jelen lehetnek fővárosuk Nemzeti Színházában.

A világesemények tükrében minden eddiginél fontosabb, hogy a 13 hazai nemzetiség előadóművészei, előadóművészeti intézményei ismét együtt mutatkozhassanak, közös színházi ünnepen állhassanak újra a közönségük elé.
 
Magyarország Kormányának és Nemzet Színházának támogatásával idén hatodik alkalommal veheti igénybe a tizenhárom hazai nemzetiség a ferencvárosi épületet, hogy bemutassák a nemzetiségi színházak legfrissebb alkotásait.

A Magyarországi Szerb Színház szervezésében, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség és a Magyar Teátrumi Társaság szakmai támogatásával megvalósuló Fesztiválon a nézők évről-évre szerb, bolgár, horvát, cigány, görög, örmény, szlovák és német előadásokat láthatnak, nagyrészt anyanyelven, magyar felirattal azonkívül workshopok és színészportrék színesítik a palettát.

A Miniszterelnökség és a KIM támogatásával jön létre a JELEN/LÉT Fesztivál, a magyarországi nemzetiségi színjátszás seregszemléje a Nemzeti Színházban, amely a 10. Színházi Olimpia keretein belül zajlik  és programja bekerült az Olimpia hivatalos eseményei közé.

A fesztivál előadásai
2023. 03. 19., 17:00
Színház
Viliam Klimáček
Színésznők (avagy szeresd felebarátodat)
Vertigo Szlovák Színház
2023. 03. 19., 19:00
Színház
Nemzeti Színház, Budapest
Antal Tímea, Trojan Tünde
Hotel Tündérsás
Artashat Örmény Színház
2023. 03. 20., 19:00
Színház
Nemzeti Színház, Budapest
Anasztaszija Kargina
Karamazov Aljosa utolsó napja
Magyarországi Szerb Színház
2023. 03. 20., 19:30
Színház
Nemzeti Színház, Budapest
Jana Dobreva
Zebra
Malko Teatro
2023. 03. 21., 15:00
Gyermek- és ifjúsági színház
Nemzeti Színház, Budapest
Szécsi Magda
Szotyikotyi
Cinka Panna Cigány Színház
2023. 03. 21., 19:00
Színház
Nemzeti Színház, Budapest
Zuzana Mistríková, Ondrej Šoth
Milada Horáková
Kassai Állami Színház
2023. 03. 22., 14:00
Gyermek- és ifjúsági színház
Nemzeti Színház, Budapest
Lázár Ervin
Gyere haza, Mikkamakka!
Karaván Színház
2023. 03. 22., 19:00
Színház
Nemzeti Színház, Budapest
Nahapet Kucsak, Diramerján Artin
Éjjel ott jártam nálad
Urartu Örmény Színház
2023. 03. 23., 19:00
Színház
Nemzeti Színház, Budapest
Georg Büchner
Woyzeck
Deutsche Bühne Ungarn
2023. 03. 23., 19:30
Színház
Nemzeti Színház, Budapest
Kai Hensel
Fátyol
Theater Jetzt Pécs
2023. 03. 23., 19:30
Színház
Nemzeti Színház, Budapest
Yasmina Reza
Bog maskara / Az öldöklés Istene
Croatian Theatre of Pécs
2023. 03. 26., 19:30
Színház
Nemzeti Színház, Budapest
Leonyid Zorin
Varsói melódia
Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata
2023. 03. 27., 20:00
Színház
Nemzeti Színház, Budapest
Szophoklész
Antigoné
Amfitheatro Görög Nemzetiségi Színház